Tudományos kutatás

Az optimális, pozitív emberi működés megértésére irányuló tudományos kutatások egyre bővülnek. A magyar származású pszichológus, Csíkszentmihályi Mihály professzor, a pozitív pszichológia egyik alapítója és munkatársai mutattak rá arra, hogy az „áramlás” (flow) érzete, olyan pozitív erő, mely elősegíti az emberi optimális működést. Barbara Fredrickson díjnyertes pozitív pszichológus professzor és munkatársainak úttörő kutatása bizonyítja, hogy az emberi „virágzás” talán egyetlen és legfontosabb aktív eleme maguk a pozitív érzelmek.


Az áramlással kapcsolatos felfedezések


  • Az áramlás olyan pozitív energia, amely lehetővé teszi az optimális teljesítményt és készségeink fejlődését, emellett intenzív örömérzést vált ki.
  • Az áramlás alapvetően az adott feladatban való elmélyülés, a kognitív hatékonyság, belső öröm állapota. Ez akkor következik be, amikor úgy érezzük egyek vagyunk azzal a tevékenységgel, amit végzünk.
  • Az áramlás a teljes mértékben koncentrált motiváció.
  • Az áramlás állapotában lévő ember a lehető legjobban szeretné végezni és uralni azt a tevékenységet, amit éppen végez
  • Az áramlás számos területen erős, dokumentálható korrelációt mutat a teljesítményjavulással.
  • Az emberek az áramlás-élményből kilépve úgy érzik, megtapasztalták, milyen kompetensnek, jónak lenni valamiben, hatékonyan tevékenykedni, és úgy érzik, többek lettek az adott élmény által.
  • Az emberek általában többször élik át az áramlás-élményt munkahelyükön, mint otthon.
  • Azok az emberek, akik az áramlás magas szintjét érik el, kreatívabbak és motiváltabbak mind a munka, mind a szabadidős tevékenységek terén, mint azok, akik nem tapasztalják meg az áramlás-élményt.
Paul Csíkszentmihályi Mihály professzorral

Professzor Csíkszentmihályi Mihály, a pozitív pszichológia egyik megalkotója Paul Pahillal, a Hungry 4 Learning Ltd. alapítójával



A pozitív érzelmekkel kapcsolatos felfedezések


  • A pozitív érzelmek átformálják az embereket és csapatokat.
  • A stratégiai fontosságú munkahelyi kollektívákat vizsgáló kutatások során azt tapasztalták, hogy azok a csoportok, amelyeknek magasabb szintű pozitív érzelmeik voltak nyitottabbak és érdeklődőbbek voltak, jobban támogatták egymást, rátaláltak a legjobb ötletekre és megoldásokra. A pozitív érzelmek bővítették kognitív, szociális, pszichikai és fizikai erőforrásaikat, ami közvetlenül befolyásolta hatékonyságukat, profitabilitásukat és ügyfeleik elégedettségét.
  • A pozitív érzelmek kitágítják látókörünket és tevékenységeink skáláját: általuk figyelmesebbek, kreatívabbak, játékosabbak, rugalmasabbak leszünk, valamint nyitottabbak a kapcsolatokra.
  • A pozitív érzelmek kitágítják a figyelem és észlelés hatókörét, s ennek következményeképpen – felfelé ívelő spirálként – újra csak javul lelki, érzelmi jóllétünk.
  • A pozitív érzelmek segítenek az olyan pszichikai erőforrások építésében is, mint a kitartás, alkalmazkodni tudás, testi-, fizikai készségek, érzelmi intelligencia, társas-készségek, öntanítás, amelyek idővel egyre fontosabbakká válnak.
  • Az ún. ‘kritikus pozitivitási mutatót’ bármely kapcsolat optimális működésére, virágzására való esélyességi indikátorának is tekinthetjük. E mutató értéke egyének esetében a következőképpen alakul: minden 1 negatív interakcióra, érzelemre átlagban legalább 3 pozitív interakciónak, érzelemnek kell jutnia ahhoz, hogy a kapcsolat virágozzon, jól működjön. Ez alatt a ‘kritikus pozitivitási mutató’ alatt kapcsolatok és csapatok sorvadnak.
  • A magas teljesítményű csapatok jellemző pozitivitási mutatója 5,6, azaz 5,6 pozitív érzelem jut 1 negatívra. A jól működő, azaz „virágzó” csapatok egységesen magas teljesítményt mutatnak három kulcsindikátor alapján, melyek a profitabilitás, ügyfélelégedettség, és a csapattagok 360 fokos értékelése.
  • 11,6 az 1-hez pozitivitási arány felett azonban már csökken a csapat – az adott kapcsolat résztvevői – együttes virágzási dinamikája.
  • A pozitivitás és negativitás aránynak vannak tehát felső és alsó értékei, ezen értékek között beszélhetünk optimális működésről.
  • A pozitív érzelmek képesek közömbösíteni a stressz hatásait.
  • A pozitív érzelmeket megtapasztaló emberek kevésbé hajlamosak faji alapú előítéletekre.
Paul Barbara Fredrickson professzorral

Professzor Barbara Fredrickson és Paul Pahil a CAPP Konferencián, 2009 áprilisa