Visszajelzések

Rendszeresen gyűjtjük ügyfeleink véleményét tevékenységünkről, hogy minden ügyfelünk számára a lehető legmagasabb színvonalú szolgáltatást biztosíthassuk. Itt elolvashatja néhány ügyfelünk véleményét szolgáltatásainkról.



„Igazán élveztem a Pozitivitás Workshopot. Szerencsésnek érzem magam, hogy ott lehettem mielőtt az USÁ-ba visszajöttem. Mindig pozitív embernek tartottam magam és a workshop-otok pedig ráébresztett arra, hogy mindig lehet fejlődni. Mérföldek állnak előttem, hogy alkalmazni tudjam a mindennapokban mindazt, amit megtanultam, hogy megtaláljam az egyensúlyt, de azt hiszem, hogy számomra ebben tökéletes vezető leszel.”

Bokor Katia a Bródy Házban megrendezett első Pozitivitás Worshopról



„A coaching megteremtette számomra azt a biztonságos környezetet, légkört, melyben számos olyan vezetői szituációt megvitathattam, amelyekkel munkám során nap mint nap szembesülök, s ezek kapcsán tanácsokat kaptam, illetve a helyzetek kezeléséhez alternatívákat. Több dolgot értékelek, és tudatosabb vagyok mind önmagammal kapcsolatban, mind a munka terén. Tudom, hogy mi folyik körülöttem. Korábban különösebb reflexiók, átgondolás nélkül cselekedtem szituációkban, úgy, ahogy a helyzet megkívánta, most amikor bizonyos dolgokat tapasztalok, kicsit mélyebb kontextusba helyezem őket.”

Susan Lumpkin, a PricewaterhouseCoopers budapesti irodájának üzlettársa



„Élvezem a coaching alkalmakat. Szükségem van arra, hogy érezzem ki vagyok és merre tartok, mivel a munkám feszített tempójú. Megvitathatom azt, hogy mit csinálok. Értékelem azt, hogy a beszélgetéseink irányt mutattak nekem.”

Peter Grundberg, a Bródy Ház igazgatója



„A coaching gyakorlatok segítettek abban, hogy kiegyensúlyozottabbnak érezzem magam. Éreztem, hogy a testem és a lelkem egyet alkotnak.”

Bittner Zora, ING értékesítő-tanácsadó



„A coaching új dimenzióval gazdagította az életem. Most már képes vagyok felismerni és megérteni azokat a pozitív érzelmeket, amelyeket érzek. A negatív érzelmeket könnyű felismerni, de azelőtt sohasem gondolkodtam el azon, hogy léteznek pozitív érzelmek is. A coaching folyamat során magabiztosabb lettem, és nagy adag önbizalmat nyertem.”

Natalie Zhukova, Mars International



„Paul, a coaching határozottan sokat segített nekem. Jobban éreztem magam tőle, amikor együtt voltunk. Az életem során azt hiszem, a legtöbbször csak elfutottam a problémák elől és aztán jöttél te, és szembenézettél azokkal. Határozottan jobban érzem magam, mint egy évvel ezelőtt. Sokat változtam, de persze sokat kell dolgoznom azon, hogy nagyobb egyensúlyt érjek el az életemben.”

Nagy Tünde, Gap kiskereskedés



„Hálás vagyok azért, hogy támogatást kaptam a coaching folyamat alatt és a segítségért, amelyet kaptam a kihívások közepette. A visszajelzések segítettek. Érzékenyek voltak és valósak.”

Kender Zsolt, az MPK Zrt. tanácsadója



„Az optimalitás coaching segített, hogy ismét higgyek az élet értelmében, és energiát adott ahhoz, hogy megbirkózzak az utam során rám váró nehézségekkel. Úgy éreztem nyitott lehetek, és a tanácsnak, amit kaptam valóban volt értelme, és éreztem, hogy feltöltött energiával. Úgy érzem, hogy a kérdések melyeket kaptam kiválóak voltak, hiszen arra késztettek, hogy elgondolkozzak életem dolgai felett.”

Ivana Husman, Palmolive-Colgate



„Köszönöm szépen Dóra. A weboldalam hatását maximalizáltad.”

Komlósi Kata a weboldal-szöveg fejlesztésével kapcsolatosan – www.curlyrooms.com



„A coaching során újabb erősségeimet sikerült feltárni, amelyek kiemeltek a mindennapi rutin világából, ami a négy fal között tartott.”

Melitta Torvund, a Milander tulajdonosa, az online kiskereskedelem területén



„Megtanultam, hogy a mindennapok során tudatosan a pozitív dolgokat tartsam szem előtt, valamint, hogy olyannyira nyitott legyek az emberek és különböző események irányába, amennyire csak tudok, illetve, hogy legyek hálás azért, amim van, amit már elértem az életben és lehetőleg próbáljak meg segíteni másokon önzetlenül. Köszönöm, hogy velem voltál.”

Cseh Olga Xénia, a banki szektorból



„Köszönöm a segítségedet és támogatásodat. Az önéletrajz hiteles számomra. Nagyon elégedett vagyok. Csak így tovább.”

Gyimesi Brigitta az önéletrajz optimalizálással kapcsolatosan



„Most már értem, hogy az érzelmeim hogyan befolyásolják az életem különböző döntéseit, és másokat körülöttem. Most már más szemszögből látom a dolgokat.”

Szinovszki Magdi, a média területéről



„Élveztem, hogy ez egy valóban interaktív előadás volt, és többet hallhattunk puszta tényeknél, adatoknál. Ehelyett valódi esettanulmányokra fókuszáltál, és arra, hogy ezek milyen viszonyban vannak a pozitív pszichológiával. Az információk, amelyeket adtál nagyon lényegre törőek, közérthetőek volt, ezzel megkönnyítetted azt, hogy megértsük azokat.”

Mariam Badawi, végzős pszichológia hallgató az Eötvös Loránd Tudományegyetemen



„Az optimalitás coaching kiragadott az unalmas, frusztrált, zárt világomból s most ismét hű vagyok magamhoz, s úgy érzem, újra élek. Most feldobott vagyok és életem új értelmet nyert.”

Eliza Barone, a British Airwaystől



„Köszönöm Dóri. Nagyon szép lett. Szerintem szuper. Teljesen más mint az enyém.”

Matetits Melinda az önéletrajz optimalizálással kapcsolatosan