A pozitív pszichológiáról

Minden általunk végzett tanácsadás alapja a pozitív pszichológia, „az optimális emberi működés tudománya” – melyet úgy is ismerünk, mint a virágzás, erősségek, az optimizmus és a jóllét tudománya.

Világszerte megnőtt az érdeklődés ezen empirikus tudományág iránt, mely nagyjából az utóbbi két évtizedben kezdte el kutatni és továbbfejleszteni az egyének, szervezetek és közös célok érdekében dolgozó csapatok optimális „humán működéséhez” vezető technikákat. Megközelítésünk a lehetőségek, képességek, kapacitások illetve motivációk „elismerésén” alapul.

Azt keressük és vesszük számba, hogy mi válik be az ügyfeleinknél, mi az, ami jó, és mit kell még tökéletesíteni, hogy rájuk szabott módon, általuk járható úton haladhassanak előre.


Hogyan működik?

Minden tanácsadói együttműködésünk az adott ügyfél által meghatározott érdeklődési körök és érdekek, értékek, elképzelések és célok számbavételén alapul. Két pozitív változásmenedzsment módszert alkalmazunk az ügyfél optimális működését elősegítő együttműködés megtervezésére:

  • Megoldásra fókuszáló megközelítés
  • Elismerő feltárás

Pozitív megoldásaink olyan tudatos tevékenységekből állnak, melyek révén bővülnek illetve tudatosodnak ügyfeleinkben saját

  • Pozitív érzelmeik
  • Érdeklődési körük, erősségeik, jó adottságaik
  • Pozitív észleléseik
  • Legyőzhető kihívásaik
  • Pozitív viselkedéseik

E több pozitív érzelem, erősség, szélesebb érdeklődési kör és kezelhető kihívás tudatos alkalmazásával nő ügyfeleink jólléte, látókörük kitágul, többféle cselekvésre lesznek képesek és személyiségükben is megerősödve élik tovább életüket. A pozitív érzelmek javítják teljesítményüket, kreativitásukat, elkötelezettségüket, emellett pedig az életben több örömöt lelnek.

Büszkék vagyunk arra, hogy sokféle szaktudást és tehetséget egyesítő, sok nyelven beszélő csapatunk maga is nyitott, támogató és lelkesítő hangulatban dolgozik és segíti ügyfeleinket. Képzett csapatunk segíti Önt jólléte javulásában miközben Ön szakmai és/vagy személyes céljait is megvalósítja.